A Rajkó módszer az 1952-ben Farkas Gyula (1921-1990) által alapított Rajkó Zenekarban használt zeneoktatási metódus. Egyik legjellemzőbb vonása a kézről való tanítás, amelynek során a tanár által előjátszott motívumokat hallás után és vizuálisan egyaránt memorizálja a növendék. Ez a módszer részben háttérbe szorítja a kottaolvasást, azonban felgyorsítja a tanulási folyamatot és fejleszti a hallást és a memorizálást. Az így megtanult dallamok rendszerint hosszabb távon megmaradnak az emlékezetben és nagyobb valószínűséggel alakulhat ki az abszolút hallás. A korai zenetanulás alkotja a következő fontos pillérét a metódusnak, mely a muzsikus cigány családokban rendszerint biztosított volt. Így akik 10 éves korukban felvételi után bekerültek a Rajkó Zenekarba, azok már biztos zenei előképzettséggel rendelkeztek. A zenekarban játszó többnyire vidéki cigánygyerekeknek bentlakásos iskolát alakítottak ki, mely egész napos tanulást, hangszer gyakorlási lehetőséget és felügyeletet biztosított számukra. Az így kialakult közösség alapot adott a családias légkörre és az egymástól tanulásra. További nélkülözhetetlen pillére a módszernek a számos fellépési lehetőség, amely által a növendékek színpadi rutint szerezhettek, valamint az ezzel járó sikerélmény és a munka utáni fizetség is motiváló erőt adott a gyerekek és családjuk részére egyaránt. A Rajkó Zenekar mögötti szervezeti hátteret a legnagyobb részt a KISZ Központi Művészegyüttes biztosította. A művészegyüttes állami támogatását a rendszerváltás előtti időszakban egy olyan kultúrpolitikai környezet tette lehetővé, mely támogatta a népi kultúra megőrzését és egyik jelentős kulturális exportcikkünknek a cigányzenét tekintették. A Rajkó módszer nemzetközi elismerését mutatja, hogy kutatásom ideje alatt 2016. szeptemberben felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség listájára.

Már több mint 200 évvel ezelőtt is messze földön híresek voltak a magyar cigányzenészek. Akkoriban talán közülük is az egyik legnépszerűbb Bihari János (1764-1827) cigányprímás volt, akinek fantasztikus hegedűjátéka lenyűgözött mindenkit. Talán azt már kevesebben tudják róla, hogy fennmaradt műveit más kottázta le helyette, mivel nem tudott kottát írni és olvasni. Azonban ennek hiányát feltehetőleg csak ritkán érezhette, hiszen a cigányzenészek jellemzően hallás után tanulták a magyar nótákat, csárdásokat és más szórakoztató zenei dallamokat, mely természetesen nagyban befolyásolhatta a hangszertanulásuk módszereit is. A tudás legtöbbször apáról fiúra szállt, ugyanis a műfaj sajátosságait zeneiskolai keretek között később sem nagyon volt lehetőség elsajátítani. Ez is példázza, hogy az auditív tanulási módszereknek régi időkre visszanyúló kialakult hagyományai vannak.

A Rajkó módszer egy zenetanulási metódus, mely Farkas Gyula (1921-1990) tanításán és a népszerű Rajkó Zenekar köré épülő rendszer felépítésén alapszik. A kézről való tanítás az egyik alappillére, mely a muzsikus cigány családoknál is jellemző zenetanulási folyamaton alapszik, vagyis ahogyan régen is tanulták a hangszerjátékot a cigánygyerekek. Azonban a Rajkó módszer valójában nem csak a hallás után való tanulásról szól. Az auditív tanulási módszerek nagy hatékonysággal használhatók, de ez önmagában nem lett volna elegendő ahhoz, hogy számos olyan kimagasló művészi értékkel rendelkező muzsikust produkáljon, akiknek a muzsikája mind a mai napig megérinti a világ különböző pontján élő emberek szívét.

A híres cigánymuzsikus dinasztiák hagyományai, gyerekeik tanításának, illetve taníttatásának módszerei, valamint környezetük, mind hozzájárultak egy-egy újabb kiváló muzsikus kialakulásához. A zenei tehetség öröklődése nem kétséges, ami egy jó alapot biztosít. Erre jön a gyermek korai zenei nevelése már a magzati időktől kezdve, hiszen a legtöbb zenész családban a mindennapos zenehallgatás, vagy valamely szülő gyakorlása rendszerint megfigyelhető már a terhesség alatti időszakban is. A muzsikus cigány családok egyik hagyományos aktusa, hogy a születést követő napokban az újszülött kezébe adják a hegedűvonót. A hagyomány szerint, ha megfogja a gyermek a vonót, akkor muzsikus lesz belőle. A babák ezek után úgymond az anyatejjel szívják magukba a muzsikát, hiszen olyan zenei környezetben nőnek fel, ahol a mindennapok részét képezi a zene és a különböző hangszerek jelenléte. Az is gyakori, hogy a kicsi fiú gyerekek néhány éves korban már apjuk zenekarában próbálják magukat kifejezni akár ritmus hangszerekkel. Az otthoni hangszertanítás ezekből természetesen adódóan akár már 3-4 éves korban is elkezdődhet. Mire elérik az átlagos zeneiskolás 6-9 éves kort, addigra már rendszerint ezek a gyerekek valamilyen hangszeren korukhoz képest kiemelkedően játszanak és az újabb időkben jellemzően rendszerint kottát is olvasnak. Ezek után kezdődhet a hivatalos zenei oktatásuk, ami rendszerint kiegészül a későbbiekben is az otthoni zenei hagyományok ápolásával. Vagyis a klasszikus zenei oktatás mellett akár magyar nótákat, vagy tánczenei dalokat is folyamatosan tanulnak valamely családtag rendszeres segítségével. A folyamatos tanári kontroll mellett az otthoni felügyelet és odafigyelés is jelentősen befolyásolja a gyermek mindennapos gyakorlását, munkáját. Természetesen a legelhivatottabb gyereknek is időnként nehéz választani a játék és a gyakorlás között, amit a szülői irányítás a vélt helyes irányba terelhet.

Részben ezekre a családi hagyományokra alapozott a Rajkó módszer és a megalakulásától kezdve a Rajkó Zenekar. Farkas Gyula kezdetben maga kutatta fel a tehetséges cigánygyerekeket, majd a zenekar egyre növekvő népszerűségének következtében már maguktól jelentkeztek a kis rajkók.

A rajkó lovári cigány nyelven gyereket jelent, amiből később már a XX. század első felében is a rajkó zenekar kifejezés jött, amely cigánygyerekekből álló zenekart jelentett. Erre híres példa az 1930-as évek közepétől a budapesti Ostende Kávéházban működő rajkó zenekar. Ebben a formációban is már játszott Farkas Gyula, aki később 1952-ben megalapította a ma is ismert Rajkó Zenekart.

Ostende 1930s 

A Rajkó Zenekar az elmúlt több mint 60 év alatt számos világsikert ért el, melynek bizonyítéka a Világifjúsági Találkozók (VIT) és egyéb versenyek díjai, valamint a megszámlálhatatlan fellépés hazánkban és azon kívül Amerikától Szibérián át a Vatikánig. Rengeteg televízió- és rádiófelvétel örökítette meg a klasszikus zenei művek és a cigányzene gyöngyszemeinek feldolgozásait a zenekar tolmácsolásában.

A Rajkó módszer egyik alapvető sajátosságán - a kézről való tanuláson - túl nem az egyetlen feltétele a hatékonyságának. A másik nélkülözhetetlen pillére a rendszeres fellépési lehetőségek voltak, melyek motiválták a gyerekeket. A számos hazai és külföldi turné mellett a Hotel Ifjúság adta ennek az egyik alapját, ahova minden este felváltva jártak a rajkósok muzsikálni és szórakoztatni a közönséget. Ezek a fellépések nem csak színpadi gyakorlatot biztosítottak a gyerekeknek, de a fizetés is kiváló motiváló erő volt számukra. Ezek egyfajta tanműhely szerepét töltötték be. Úgy érezhették, hogy érdemes tanulni és gyakorolni, hiszen már a diákéveik alatt elkezdhették learatni a munkájuk gyümölcsét.

A Rajkó Zenekar fénykorában a KISZ Központi Művészegyüttes része volt, és így rendelkeztek egy minden igényt kielégítő infrastruktúra mellett saját üdülővel is Tahitótfalun az 1990-es évek közepéig, ahova rendszeresen jártak a Rajkó Zenekar tagjai és a művészegyüttes más csoportjai is pihenni. Azonban ezek a pihenések rendszeresen komoly munkával teltek. Az itt végzett intenzív próbák és a rengeteg gyakorlás sokat jelentettek egy-egy felkészülési időszakban. A gyerekek természetesen a próbák között szórakoztak, játszottak és feltöltődhettek a következő turnéra is. Ráadásul a próbákon kívül saját szórakoztatásukra is folyton együtt muzsikáltak, ami szintén hozzájárult a zenei fejlődésükhöz.

Ezt a komplex zenei képzést és zenei környezetet hívhatjuk valójában Rajkó módszernek, melynek alapja az auditív zenetanulás és a korai zenei fejlesztés, amely megteremtette a lehetőséget egy rendkívüli gyerekzenekar létrejöttéhez és világsikeréhez. Ezzel megelőzte a korát és egy olyan összetett zenei nevelést nyújtott, ami eleve sikerre volt ítélve.

Az auditív tanulási módszerek elsőbbsége gyakran ellenvéleményekbe ütközik. Így a Rajkó Zenekarban használ zeneoktatási metódus feltárásán túl részben a kézről való tanítás hatékonyságának vizsgálatával és bizonyításával foglalkozik a most készülő disszertációm.

Rajkó módszer a reformpedagógia tükrében

A Rajkó módszert összevetve más reformpedagógiai iskolákkal több hasonlóságot is felfedezhetünk. Elsősorban a 1889-ben alapított Új Iskola néven ismert bentlakásos nevelőotthonok egyes tulajdonságait ismerhetjük fel. A vidéki nevelőintézetekkel szemben a Rajkó Székház a fővárosban található, ahol a diákok az iskolai idejük nagy részét töltötték. De a vidéki üdülőben töltött hetek egy-egy turnéra való felkészülés lényeges részét képezték. A színpadi rutinhoz szükséges gyakorlati helyül szolgáló éttermek döntő többségének nagyvároshoz kötődő elhelyezkedése azonban nem tette volna lehetővé a pusztán vidéki létet a gyerekek számára. A Rajkóban a nevelőtanárok jelenléte viszont ugyan azt a célt szolgálta, mint az Új Iskolák esetében. A gyerekek egész napos iskolai és zenei elfoglaltságaiból, valamint a számtalan fellépésből adódó együttléte olyan családias környezetet teremtettek főként a kollégisták számára, ami egy hagyományos iskolára nem jellemző. Ez inkább szintén a nevelőotthonok sajátossága.

Az együttműködés a növendékek között szintén kimagasló a Rajkó módszer kapcsán, hiszen a próbák között a nagyobb diákok gyakran segítették a kisebbeket a zenekari anyag elsajátításában. Ezek azután gyakran átcsaptak közös szórakoztató muzsikálásokba akár az iskola folyosóin, ahol a kisebbek szintén megtanulták a nagyobbak által játszott nótákat, csárdásokat. Így sajátították el egymástól hallás után vagy kézről azt a dalanyagot, ami a professzionális cigánymuzsikusok repertoárjának alapját is képezi. Természetesen tanári segítséget is igénybe vehettek ehhez, de rendszerint nem volt erre szükség, amikor egy 10 éves gyerek a nála mindössze néhány évvel idősebb társától is elleshette ezeket. Ez a típusú együttműködés, vagyis a közös tevékenység lehetőségének biztosítása jellemzi a Dalton-terv-iskolákat is, ahol különösen jelentős az egymástól történő tanulás, ami az egyes tanulók önállóságának fejlődését segíti. Ezzel az egyes diákok, valamint a tanuló és a tanár közötti kapcsolatok is egyaránt erősödnek.

A rendszeres fellépések, valamint a külföldi és belföldi turnék nem csak gyakorlatot biztosítottak a gyerekek számára, de már fiatalon megtanulták a közös munkát értékelni és megtalálni benne az örömüket. Ez a munkaiskola mozgalom szellemiségét tükrözi, mely a munka emberformáló szerepét és a századforduló utáni új pedagógiai törekvések gyermeki tevékenységét, aktivitását hangsúlyozza.

 

ifj. Suki András

2016. szeptember 12.